Fehérvári Orsi, sminkes vagyok és 2008-ban végeztem a Budapesti Sminkiskolában divatsminkesként.
Amióta az eszemet tudom, mindig is érdekelt a szépség, a divat világa. Amikor 12 évesen megvettem életem első két szemceruzáját és rájöttem, hogy ez a két aprócska tárgy mire képes, beleszerettem a sminkelésbe és ez megpecsételte a sorsomat. : )
Minden lehetőséget megragadtam a fejlődésre, egyre több helyre ajánlottak és így egyre komolyabb munkák találtak meg. A pozitív visszajelzések miatt úgy döntöttem, hogy komolyabban foglalkozom a dologgal, így beiratkoztam a Budapesti Sminkisolába. A vizsgamunkám rögtön megjelent a Szépség Magazinban, közvetlenül ezután pedig részt vettem a Pearl of Danube országos szépítő versenyen amit sminkesként egyéniben és csapatban is megnyertem/megnyertünk. Azóta is töretlen lelkesedéssel dolgozom divatfotózásokon, szépségversenyeken és a magánemberek életének fontos pillanataiban (esküvőkön, bálokon, szalagavatókon, születésnapokon).
Mindig az újdonságokat a legújabb technikákat, anyagokat keresem és igyekszem beépíteni a mindennapi munkámba, hogy azok mindenkinek elérhetőek legyenek. Így történt ez az air-brush technológiával is, ami azonnal lenyűgözött gyönyörű, természetes és finom textúrájával (bővebben „Technikai tudnivalók”).
Az tesz boldoggá, ha boldoggá tehetek másokat. Ha nem csak elégedettek a munkámmal, hanem örülnek neki és szinte megszeretik azt a sminket. Ezért igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból, a lehető legprecízebben dolgozni és örömet szerezni. : )
Szemezgetés a történelem sminkfogásaiból.
A korok sminkjeinek vizsgálatánál a legfontosabb szempont az, hogy az egészet egy folyamatként nézzük és lássuk át.
A sminktrendek állandó változásban vannak és nem volt ez másképp régen sem.Tehát ezt ne úgy képzeljük el, hogy a 30-as években végig tíz évig ugyanúgy sminkelték magukat a nők és az évtized fordulójától már máshogy, ugyancsak 10 évig. :)
Leírás az anyagokról, használatukról.
Az air-brush smink az egyik legújabb technika ami ma létezik, nagyon kedvelt a film, a színház, a divat világában és nagyon örülök neki, hogy a civil életben is egyre többen ismerik és szeretik.
A lényege, hogy egy festékszóró pisztollyal speciális sminkanyagot mikro rétegben fújok az arcra vagy testre ahelyett, hogy ecsettel, szivaccsal, vagy kézzel sminkelnék...